A Plato’s Cave egy immerzív installáció, amely az ősi allegóriát az érzékeléssel való találkozásként értelmezi újra. Egy félhomályos terem végében barlangszerű építmény áll, sejtelmesen megvilágított bejárattal. A látogatók közeledve átlépnek egy határt: a látható és a láthatatlan közötti küszöböt.

Egy rejtett szenzor valós időben rögzíti a belépők testének pontfelhőjét, és árnyékuk torzított, túlzó sziluettként vetül a falakra és a padlóra. Ezek a vetítések elnyújtják és deformálják az emberi alakot, hátborzongató tükröt alkotva – a valóság groteszk, vibráló visszhangját.

A mű közvetlenül Platón barlanghasonlatára utal, amely Az állam című mű alapvető filozófiai példázata. A történetben a rabok egy barlangban vannak láncra verve, arcukkal egy üres fal felé fordulva. Mögöttük tűz ég, és tárgyakat visznek el előtte, amelyek árnyékai a falra vetülnek. A rabok, akik nem tudják elfordítani fejüket, ezeket az árnyékokat hiszik valóságnak – mit sem tudva a valódi világról odakint. Csak amikor egyikük megszabadul, ismeri fel a csalódás mélységét – és azt, milyen fájdalmas is az igazságra való ébredés.

Plato’s Cave arra hív, hogy gondolkodjunk el saját érzékelésünkön – hogyan szűrjük, torzítjuk és vetítjük ki a valóságot korlátozott benyomások alapján. Vajon mi még mindig csak árnyékokat nézünk? És mi történik, ha egyszer merünk a fény felé fordulni?

„Hogyan is láthatnának mást, mint az árnyékokat, ha sosem engedték meg nekik, hogy elfordítsák a fejüket?”
— Platón, Az állam